Oldal kiválasztása

Rólam

Szerző: | máj 14, 2020

Azon szerencsések közé tartozom, akik a főiskola elvégzését követően azonnal munkát kaptak és a mai napig folyamatosan dolgozom. Mindezek ellenére a folyamatosan hozott rossz pénzügyi döntések miatt napról napra éltünk, filléres gondjaink voltak és a folyamatos hitelterhek mellett nem jutottunk egyről a kettőre. Ez a helyzet sajnos magával hozta a folyamatos frusztrációt és az értéktelenség érzését. 

Miután a problémáim rendszeresen ismétlődtek ezért úgy gondoltam, hogy nem feltétlenül a környezetemmel van probléma, hanem inkább az én gondolataimmal, hozzáállásommal. Ezért úgy döntöttem, hogy változtatok.

 

Ez vagyok én!

Az első lépések

A változás nem ment könnyen. Természetesen mint minden lelkes kezdő én is arra számítottam, hogy egyik napról a másikra minden megváltozik és onnantól már az életem csupa móka és kacagás lesz. Ez azonban nem így történt.

Rengeteg könyv, videó és hanganyag kellett ahhoz, hogy a változás elinduljon. Először csak bennem, majd utána folyamatosan a környezetemben is. Ahogy én változtam úgy változtak a kapcsolataim és az emberek körülöttem. Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez látványos volt azt ki kell ábrándítsam. Ez a folyamat években mérhető, melyek során sok hibákat követtem el.

1. hiba: Az első kis sikerek után az új területen azonnal el akartam dobni mindent, amit korábban felépítettem. Szerencsére volt annyi önfegyelmem, vagy nem voltam elég bátor – nézőpont kérdése – az utolsó lépés megtételére. Utólag hálás vagyok, hogy egy-egy rosszabb nap végén nem dobtam el mindent.

2. hiba: Túl sok új ismeret megszerzése anélkül, hogy ezek közül bármit is alkalmaztam volna. Magyarán mondva olvastam, néztem a videókat, hallgattam a hanganyagokat és elméletben már fekete öves önfejlesztő guru és pénzügyi szakember voltam. Ugyanakkor mivel szinte semmit nem alkalmaztam ezekből, ezért továbbra is folyamatosan egy helyben topogtam.

3. hiba: Túl sok mindenbe kezdtem bele. A legtöbb szakértő azt javasolja, hogy próbálj ki új dolgokat. Ez egy pontig rendben is van, de ha nem párosul mellé kitartás és elkötelezettség, akkor azelőtt feladod a dolgot, mielőtt bármit is elérnél az adott területen.

 

Hogyan léptem túl ezeken?

 Két fontos dolgot tanultam meg. A fókuszálást és az egyszerűsítést.

Az egyszerűsítés alatt én azt értem, hogy nem az elolvasott könyvek számát növeltem, hanem az olvasás minőségét. Természetesen ugyanez igaz a videókra és hanganyagokra is. Ez pedig hozza magával a fókuszálást is.

Ha egy tudásanyagban találok 10 hasznos dolgot amit beépíthetnék az életembe, akkor első lépésben végiggondolom, hogy mi az ami értékes lehet az életemben. Legyen mondjuk 4 darab ilyen a tízből. Ezeket rangsorba állítom aszerint, hogy melyik tűnik a leghasznosabbnak ebben a pillanatban. Amikor kész a sorrend, jöhet a megvalósítás. Egyszerre maximum 2 dologgal foglalkozom, de jellemzően inkább csak egyet építek be. Legalább egy hónapig megyek a könyv szerint és utána megvizsgálom, hogy ez valóban jó-e nekem vagy sem. Ha valamiért nem válik be, akkor vagy változtatok rajta – személyre szabom – vagy teljesen elhagyom.

Amióta ezt a módszert alkalmazom azóta sokkal nagyobb lépésekben haladok a céljaim felé. 2019-ben kétszer sikerült megdupláznom a bevételeim azáltal, hogy egyszerre csak néhány dologra fókuszáltam, de azokra teljes odafigyeléssel.

A fókusz tehát abban mutatkozik meg, hogy arra figyelsz, amivel éppen foglalkozol. Magyarán ha a gyermekeiddel játszol, akkor rájuk figyelsz és nem az e-mailjeidet olvasod közben. Ha pároddal veszel részt egy romantikus vacsorán, akkor közben nem azon jár az eszed, hogy a gyermekeid szétszedik-e éppen a lakást. Ha pedig dolgozol, akkor arra koncentrálsz, hogy azt minél jobban el tudd végezni. Remélem érthető mire is gondolok.

 

Hol tartok most?

37 éves vagyok. Nős, két csodálatos gyermek apja. Az eddigi életem több mint felét hivatásos katonaként éltem és élem jelenleg is. Ezen kívül már közel két éve segítek a kollégáimnak, hogy megteremthessék az otthonukat. A következő lépésem a szemeid előtt zajlik. A saját példámon keresztül mutatom meg neked, hogy miként lehet a legrosszabbnak tűnő helyzetekből is lépésről lépésre kijutni. Miként tudod a pénzedet a lehető legegyszerűbben kontroll alatt tartani annak érdekében, hogy az életedben a számodra valóbn fontos dolgokkal foglalkozhass, miközben a pénzed érted dolgozik. Tarts velem!